A baranta egy önálló, magyar harcművészeti stílus, amely olyan fegyverekkel gyakorol, amilyeneket egykoron a magyar vitézek használtak. Egy olyan régi harcművészeti, harci mód, amelyet a szkíták, hunok, avarok, magyarok is alkalmaztak. A történelmi, magyar, népi testkultúra évezredes értékeiből táplálkozik. Hajdanán a baranta a hadra való felkészülést jelentette, egyes keleti, ijfeszitő népeknél, például a kazakoknál, kirgizeknél zsákmányoló, büntető hadjáratot jelentett. A baranta egy olyan harcművészet, amely segít életmódszerűen magyarul élni. Nem csak a testet edzi, de a lelket, szellemet is fejleszti. A baranta alkalmával gyakorolunk botharcot-rövid s hosszúbottal, szablyavívást, íjászatot, birkózást- annak több válfaját, ostorgyakorlatot, hajitócsillag és kelevézhasználatot, táncolunk, éneklünk, zenélünk, megismerkedünk őseink életével,ételeivel, harcmodorával, történelmével- s más egyéb testet,lelket fejlesztő módokkal. Aki Barantát gyakorol, az megismeri nemzetét- annak sajátosságait, értékeit,gondolkodásmódját-s azt igyekszik tökéletesen elsajátítani. A barantahad szövetséget kötött harcosok közösségét jelenti- ez számunkra a jövő. Nemzetünk a Mesterünk. Harcolj, küzdj s élj magyarul.
Egy barantás magyarul él, dolgozik, edz, harcol, énekel-gondolkodik, magyarul éli meg mindennapjait.
A magyar barantát Vukics Ferenc és társai alakították meg a kilencvenes években, elsősorban Nyugat- és Dél -Dunántuli gyűjtések, a még fennmaradt baranta hagyomány alapján.
A barantát már közel négyezer magyar gyakorolja szerte a Kárpát Hazában- élik a barantát, nem ápolják, ápolni a beteget szokás, nem őrzik a hagyományt,őrizni a rabot szokták hanem megélik, élővé teszik azt és gyakorolják napi, heti rendszerességgel.
Ismerünk gyalogos-tug és lovas barantát. Magyarországon kívül Erdélyben, Délvidéken, Felföldön s Nyugat-Európában vannak baranta csapatok.